minden, ami logisztika

Euro Logistics

Euro Logistics

Szlovákia is csatlakozik az európai útdíjrendszerhez

2024. március 19. - Euro Logistics

Március 18-tól Szlovákia is csatlakozik az egységes Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatáshoz (EETS), így immár kilenc EU-s országában válik elérhetővé az Eurowag EVA útdíj szolgáltatása, amely lehetővé teszi az országokon átívelő útdíjfizetést. A fuvarozóknak ezután csak egy fedélzeti egységre (OBU) van szükségük, amikor áthaladnak ezeken az országokon és a készüléken keresztül automatikusan megtörténik a díjköteles utak díjfizetése, ezáltal jelentősen csökken a fuvarozókra háruló adminisztrációs teher. A szolgáltatóválasztást érdemes alaposan átgondolni, hiszen az alap útdíjfizetési megoldáshoz kapcsolódó extra szolgáltatások jelentős üzleti előnyt hozhatnak – hívja fel a figyelmet az Eurowag.

52812187216_d76da30fbe.jpg

Az integrált közúti szállítási megoldások vezető európai szolgáltatója az Eurowag mostantól Szlovákiában is kínál európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatásokat (EETS). Az EVA fedélzeti egység Szlovákián kívül a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Ausztriában, Lengyelországban, Németországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában, valamint egyes hidakon és alagutakban is lehetővé teszi a fizetést. Ha egy szlovák fuvarozónak például Žilinából a belga Oostende kikötőjébe kell árut szállítania, nem kell több fedélzetiegységet beszereznie, az összes tranzitországban egyszerre fizetheti ki a fizetős autópályák és első osztályú utak használatáért fizetendő útdíjat. "Így a vállalatnak nem kell külön-külön őriznie a tranzakciókat és követnie a számlázást minden egyes ország esetében. Előnye továbbá, hogy megszűnnek a késések a határon, mivel nem kell minden egyes országhoz regisztrálni és beszerezni egy-egy OBU egységet" – mutat rá Milan Moravský, az Eurowag szakértője az EETS egyik fő előnyére.

A fedélzeti egység beszerzése és beállítása nagyon egyszerű. A regisztrációt és a megrendelést követően a szolgáltató néhány napon belül leszállítja a fedélzeti egységet a fuvarozónak, a megrendelésnek megfelelően beállított útdíjdomainekkel együtt. További országok igény szerint könnyen megrendelhetők, és az aktiválás néhány órán belül megtörténik. A fedélzeti egységet nem kell megvásárolni, csak bérletidíjat  kell fizetni.

Extra szolgáltatások

Az EVA OBU előnyei nem csak az EETS-hez kapcsolódnak. Ingyenes integrált flottamenedzsment szolgáltatásokat is tartalmaz. A diszpécserek vagy adminisztrátorok könnyen megtervezhetik a járművek útvonalát és nyomon követhetik a helyzetüket, valamint szükség esetén automatikus figyelmeztetéseket kaphatnak. Az EVA fedélzeti egység részeként speciális FuelGuard technológia is rendelkezésre áll. Ez képes összehasonlítani a jármű helyét és az üzemanyagkártya felhasználási helyét, így hatékonyan megakadályozza az üzemanyaglopást.

 

Az EUROWAG-ról:

Az Eurowag több mint 25 éve nyújt integrált mobilitási és fizetési szolgáltatásokat nemzetközi és hazai közúti fuvarozó és szállítmányozó vállalatoknak. Ezen a területen Európa egyik leggyorsabban növekvő vállalata. Küldetése, hogy tisztábbá, igazságosabbá és hatékonyabbá tegye az Európát átszelő több millió kamion és teherautó működését. Ennek érdekében az Eurowag modern digitális technológiákon alapuló termékeket és szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek a hagyományos és alternatív üzemanyag-fizetéstől, az elektromos járművek töltésétől és az útdíjfizetéstől kezdve az adó-visszatérítésen, a telematikán és a navigáción át a pénzügyi szolgáltatások és a tiszta mobilitási tanácsadásig.

Az Eurowag támogatja az innovációt a filantrópiában is. A Philanthropy and You projekt részeként, amelyben a vállalat alkalmazottainak ¾-e rendszeresen részt vesz, minden Eurowag alkalmazott egyéni költségvetést kap a jótékonykodásra, valamint teljes bizalmat a pénz kezelésével kapcsolatban. A projekt már több más nagy IT-vállalatot is hasonló akcióra ösztönzött. További információért látogasson el a www.eurowag.com weboldalra

 

Online oktatási központot hozott létre a Palletways

A Palletways Csoport olyan fejlesztéseket hajt végre, amelyekkel tovább javítja az ügyfelek kiszolgálását, növeli az elégedettségi szintjüket, és tovább erősíti a szolgáltatásminőséget.

palletways-pw-truck-kamion.jpg

A Palletways Csoporton belül 2023 első fél évében a határidőre teljesített kiszállítások közel 2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát. Idén januártól júniusig a szállításról való tájékoztatás és az egy órán belüli kézbesítés igazolása egyaránt 1,4 százalékkal haladta meg a 2022-es adatokat, míg az összes időben történő teljesítés – amely magában foglalja az átvételt és a kiszállítást is – közel 4 százalékkal javult.

A kiváló szolgáltatásminőségi adatok további támogatása érdekében a Palletways Group Oktatási Központot hozott létre a weboldalán, amely azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztók tudják, mire számíthatnak a raklapos szállítással kapcsolatban. Ezen az online felületen oktatóvideók és a témák széles skáláját lefedő gyakran feltett kérdések találhatók, valamint lehetőség nyílik a csapattal való kommunikációra is, ha valaki nem talál választ a kérdésre.

Az Oktatási Központot elsősorban azon végfelhasználó ügyfelek számára tervezték, akik online rendelnek árut, és a Palletways „Raklapok a fogyasztóknak” (P2C) szolgáltatásán és a Palletwaysonline-on – a Palletways e-kereskedelmi platformján – keresztül kapják meg a szállítmányt.

Luis Zubialde, a Palletways Group vezérigazgatója elmondta: „Nem mi gyártjuk azokat a dolgokat, amelyeket szállítunk. Mi kizárólag szolgáltatással foglalkozunk. Ez az oka annak, hogy folyamatosan kihívások elé állítjuk magunkat, és időről időre feltesszük magunknak a kérdést: mit csinálhatnánk jobban. Ezt azért tesszük, hogy folyamatosan javítsuk a szolgáltatásunk színvonalát, és tovább növeljük a köztünk és a versenytársaink között tátongó szakadékot. Sikereinket a működésünk minden területére kiterjedő folyamatos beruházásainknak köszönhetjük. Az, hogy az online ajánlatunkra fókuszálunk, segít nekünk abban, hogy továbbra is magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk bármilyen méretű és bármilyen ágazatban tevékenykedő ügyfelünknek.”

Balatonyi Balázs, a Palletways magyarországi hálózatának értékesítési vezetője hozzátette: „A hozzánk érkező megkeresések nagy része hasonló témákat követ: az ügyfelek a szállításuk állapotával kapcsolatban érdeklődnek, vagy azt szeretnék tudni, hogyan változtathatják meg a kézbesítési időpontot. Az ezekre és még sok más kérdésre adott válaszokat mostantól egy új, felhasználóbarát felületre gyűjtjük. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek egy helyen férhetnek hozzá a hasznos információkhoz, amelyek segítenek nekik megérteni, hogy pontosan mire számíthatnak a szolgáltatással kapcsolatban.”

2022: TÍZMILLIÓ RAKLAP ÉVE

 

Az Egyesült Királyságban, a Benelux államokban, Németországban, az Ibériai-félszigeten, Olaszországban és Magyarországon jelen lévő Palletways Csoport, amely a DP World tulajdonában álló Imperial részeként működik – megerősítve iparági vezető pozícióját – 2022. január 1. és december 31. között közel tízmillió raklapot szállított.

A hálózat további megerősítése, a működési hatékonyság és a magasabb szintű ügyfélkiszolgálás biztosítása érdekében a cégcsoport tavaly 27 független fuvarozó céget fogadott a hálózatába az Egyesült Királyságban, Ibériában, Olaszországban és Németországban. 

Luis Zubialde, a Palletways vezérigazgatója elmondta, hogy büszke a Csoport 2022-es teljesítményére. „Bíztatóak a volumeneink, különösen a számos külső tényező, köztük a Brexit és a sofőrhiány fényében.

Ha előre tekintünk az idei évre, a globális gazdasági bizonytalanság és a költségek emelkedésének kilátásai közepette, megnyugtató látni a Csoport ellenálló képességét. Szeretném megdicsérni a tagtoborzó csapatunkat is, akik az elmúlt 12 hónapban kiválóan teljesítettek hálózatunk megerősítése érdekében. Tudom, hogy ezt a munkát továbbra is folytatni fogják, mivel 2023-ban és azon túl is igyekszünk növelni jelenlétünket az Egyesült Királyságban és Európában. 

A 2023 első negyedévére tervezett számos izgalmas fejlesztéssel, köztük az ibériai és olaszországi hálózatunk két új csomópontjának elindításával továbbra is arra összpontosítunk, hogy még jobb szolgáltatást nyújtsunk tagjaink és ügyfeleik számára.” 

Balatonyi Balázs, a Palletways magyarországi hálózatának értékesítési vezetője hozzátette:

„Működésének ötödik évében járó hazai taghálózatunk 2022-ben kivételesen keményen dolgozott, hogy a kihívásokkal teli piacon helytálljon, miközben továbbra is kiváló szolgáltatást nyújtott. A gazdasági kilátások ellenére biztos vagyok benne, hogy a Palletways-hálózat a következő 12 hónapban is sikeresen veszi az akadályokat.”

Az Egyesült Királyságban 1994-ben alapított Palletways, amely az Imperial Group része a raklapos rakományok expressz kézbesítésére specializálódott. Ez Európa legnagyobb raklaphálózata, amely több raktárral és nagyobb volumennel rendelkezik, mint bármely más szállítmányozó, és naponta több mint 45 000 raklapot kezel, ami azt jelenti, hogy minden második nap egy raklapot szállít másodpercenként.

 fa992b05-0033-ae2e-eeb2-4f1abc29bda6.jpg

Fotó: Luis Zubialde, CEO, Palletways Group

PALLETWAYS GROUP - MAGYARORSZÁGI EREDMÉNYEK NÉGY ÉVVEL A HÁLÓZAT ELINDÍTÁSA UTÁN

A Palletways Group négy évvel ezelőtt a biatorbágyi központtal működő magyar hálózat elindításával bővítette európai jelenlétét és erősítette tovább az exportlehetőségeket Magyarországra és Magyarországról.

Az elmúlt négy év alatt a Palletways Hungary 110 fős csapata, amely magában foglalja a sofőröket, az operatív és az irodai személyzetet, fontos szerepet játszott 550 000 belföldi és nemzetközi raklap szállításában. A 80 járműből álló flotta 240 000 tonna szállítmányt – ami 10 000 teljesen megrakott teherautónak felel meg – mozgatott meg, és a járművek közben több mint négymillió kilométert tettek meg.

A biatorbágyi központtal működő magyarországi hálózat az elmúlt négy évben jelentősen bővült. Ma már 14 helyi fuvarozó céggel dolgozik együtt, ami közel 30 százalékos növekedést jelent a 2018-as indulás óta, és az ország teljes területén biztosítja szolgáltatásait.

A hazai hálózat több mint 700 ügyfél szállítási igényeit kezeli, és az ország több vezető mezőgazdasági és építőipari vállalatának a logisztikai partnere. A szállítási volumen több mint 50 százaléka a kiskereskedelem és a feldolgozóipar területéről származik.

Luis Zubialde, a Palletways Group vezérigazgatója elmondta: „A magyar hálózat, amelynek teljesítménye az elmúlt négy évben felülmúlta a várakozásokat, gyorsan a Palletways Group szerves részévé vált.

Az ország a 35. legnagyobb exportgazdaság a világon, és nagy hangsúlyt fektet a külkereskedelemre. A nemzetközi szolgáltatások hihetetlenül fontos és vonzó részét képezik a működésünknek, és az új hálózat elindítása számos lehetőséget nyitott meg. Míg Németország és Olaszország a földrajzi elhelyezkedésük miatt jelentős piacok Magyarország számára, az új hálózat lehetővé tette tagjainknak és azok ügyfeleinek, hogy az Egyesült Királyságban, a Benelux államokban és az Ibériai-félszigeteken működő hálózatainkban is hozzáférjenek a fogyasztók és vállalkozások nagyobb köréhez.

palletways-pw-truck-kamion.jpg

Az új területekre való további terjeszkedés ambiciózus tervei megmaradtak. Elkötelezettek vagyunk az új piacokra való belépés mellett. Meg akarjuk nyitni a lehetőségeket tagjaink és ügyfeleik számára, hogy még több célállomásra szállíthassanak a világ minden tájára.”

„Négy évvel ezelőtt indult a Palletways szolgáltatása Magyarországon. Az eltelt évek során kihívásokban nem volt hiány. Pandémia, lezárások, az ukrajnai háború – hogy csak néhányat említsek. Ennek ellenére a hazai hálózat kiváló eredményeket hozott eddig, és bízunk benne, hogy az elkövetkező években a fejlődésünk továbbra is töretlen marad” – mondta Balatonyi Balázs, a Palletways magyarországi hálózatának értékesítési vezetője.

Az 1994-ben az Egyesült Királyságban alapított Palletways Group 2002-ben kezdte meg európai hálózatának fejlesztését első lépésben Olaszországban. Ma már 24 országban működik, és jelenleg több mint 450 raktárral és több mint 20 depóval rendelkezik. 

8de42c40-a540-72d0-aa89-d5dfa6a68586.jpg

A PALLETWAYS GROUP ÚJ SZOLGÁLTATÁSSAL KÖNNYÍTI MEG A NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁSOKAT

A központi áruterítési Hubdrop szolgáltatás környezetbarátabb, gyorsabb és költséghatékonyabb a szállítmányozók számára  

Magyarországon, valamint az Egyesült Királyságban és Európában is elindult az exportőrök számára egy olyan szolgáltatás, amely csökkenti a tranzitkilométereket és a szállítási időt. 

 palletways-pw-truck-kamion.jpg

A Palletways olyan szolgáltatást indított az exportőrök számára, amely csökkenti a tranzitkilométereket és a szállítási időt.

A sikeres tavaszi kísérleti projektet követően a Palletways Group Magyarországon, valamint a Benelux államokban, Németországban, az Ibériai-félszigeten, Olaszországban és az Egyesült Királyságban is bevezette új, központi áruterítési Hubdrop szolgáltatását. Ez azt jelenti, hogy a nagy mennyiségű nemzetközi árut szállító ügyfelek mostantól összevonhatják megrendeléseiket, és a raklapokat egyszerűen leadhatják a célország központi depójában. Ezt követően a Palletways kézbesítési régióban vagy célországban működő helyi hálózata felel a kiszállításért.  

Magyarországon jelenleg minden nemzetközi szállítmány a Palletways budapesti központján megy keresztül, mielőtt a hombergi depóba kerül, és eljut a végső célállomásra – ez a folyamat körülbelül négy napot vesz igénybe. A Hubdrop szolgáltatás segítségével azok az ügyfelek, akik évente rendszeresen nagy mennyiségű nemzetközi küldeményt szállítanak, a saját vagy a legközelebbi Palletways hálózati tag egyik teherautójára pakolhatják küldeményeiket, és közvetlenül leadhatják a Palletways által kiszolgált fontosabb országokban működő 15 központi depó valamelyikében. Ezt követően a kiszállítást a taghálózat végzi.  

A Palletways Hungary egyik ügyfele, a szlovákiai Mihalovce városban működő, csempék, szaniterek és építőanyagok nagykereskedelmével foglalkozó INGEMA s.r.o a Hubdrop szolgáltatást használja. Az Ingema SRO az LL Transport Kft. segítségével közvetlenül a budapesti depóba juttatja el a rakományokat, és onnan a Palletways Hungary bonyolítja le a kiszállításokat. Az INGEMA s.r.o munkatársa, Füzesséry Elemér a következőket mondta el: „A Hubdrop környezettudatos szállítási mód, mivel csökkenti a tranzitkilométereket. A szállítási idő is csökken, mivel a küldemények a hubban történő leadást követő napon érkeznek meg a célállomásra.”

 A Hubdropot a Palletways iparági szinten vezető informatikai infrastruktúrája is támogatja. Ez azt jelenti, hogy minden egyes szállítmány teljes mértékben nyomon követhető a csomóponton történő átvételtől egészen a kézbesítésig, így biztosított az ügyfelek számára a Palletways Csoporttól elvárt teljes átláthatóság. 

Luis Zubialde, a Palletways Group vezérigazgatója szerint a Hubdrop számos előnnyel büszkélkedhet: "Mindig keressük, hogyan javíthatjuk szolgáltatásainkat. A Hubdropot úgy terveztük, hogy minél több raklapot tudjunk hatékonyan feldolgozni a hálózatunkon keresztül, ami költség- és időmegtakarítást jelent az ügyfeleink számára, nem beszélve a szállítás környezetbarátabb módjáról." 

A Hubdrop szolgáltatásban résztvevő telephelyek Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Ibériában, Olaszországban és Hollandiában találhatók. 

Az 1994-ben az Egyesült Királyságban alapított Palletways Group 2002-ben Olaszországban kezdte meg európai hálózatának fejlesztését. Ma már 23 országban működik, és jelenleg több mint 450 raktárral és több mint 20 regionális központtal rendelkezik. 

Iparági long-covid és a háború hatása: Tovább drágulhatnak az éttermek

A papírárak folyamatos növekedése, az élelmiszeripari és a szállítási költségek emelkedése várhatóan újabb drágulást eredményez a vendéglátóipar számára. Az ukrán-orosz konfliktus hatására az éttermi csomagolóeszközök külföldről történő beszerzése is részben új útvonalakon történik. A cellulóz árának emelkedése, globális papírhiányt eredményezett, amely hazákba is begyűrűzött. Az Indepack Kft. adatai szerint az inflációt meghaladó mértékkel nőtt a papír alapú elviteles dobozok (pl. pizzadoboz) ára az előző év második feléhez képest.

A koronavírus járvány miatti lezárások egyik legnagyobb vesztese a vendéglátóipar volt. Az éttermi bezárások a vendégszám jelentős csökkenését, valamint a szakképzett munkaerő pályaelhagyását eredményezték. Akárcsak a long-covid betegeknél, a pandémia hatása vendéglátóhelyek esetében is a mai napig nehezíti az életet. Bár a lezárások alatt a házhozszállítás szükségessége és a higiéniai követelmények miatt megnőtt az éttermi csomagolóeszközök iránti kereslet, további nehézséget jelent a vendéglátósok számára, hogy ezek ára az előző év második felétől folyamatosan nő.

Mi okozza az éttermi csomagolóeszközök folyamatos drágulását?

A műanyagok háttérbe szorításával nagyobb igény jelentkezett a papír alapú csomagolóeszközökre. Ezzel egyidőben a cellulóz árának jelentős növekedése miatt globális papírhiány alakult ki, amely a papír alapanyag árát mintegy 20-30%-kal emelte és a mai napig folyamatos emelkedést mutat. Nem ritka, hogy a beszállítók napi árat határoznak meg a papíralapú termékekre, illetve nem garantálják a megrendeléskor megadott árat, miközben a szállítási idő a rendelést követően 3-6 hónap is lehet.

Az árnövekedést az import nehézségei is okozzák. Oroszország felől teljes mértékben megszűnt a csomagolóeszközök behozatala, pedig a pandémia miatt elérhetetlenné vált kínai beszállítói piacot sokan cserélték a közelebbi orosz piacra. Az orosz partnercégek viszont jelenleg nem tudják megoldani a szállítást. A korábban a nyugati piacokról érkező áru sem éri el hazánkat, mert a külföldi gyárak a magyar piac kiszolgálása nélkül is értékesíteni tudják a termékeiket. Nem segíti az árak kordában tartását az sem, hogy a forint teljesen kiszolgáltatott az euroval és a dollárral szemben.

A hidrogén az áruszállítás jövője

Nemrégiben heves vitát váltott ki az az elképzelés, hogy majd az elektromobilitás lép a fosszilis tüzelőanyaggal működő motorok helyére. Sokan azonban hajlamosak elfelejteni, hogy a személy- és tehergépjárművek meghajtására nem a villamos energia az egyetlen tiszta energiaforrás.

Az e-autók előnyei még mindig túlsúlyban vannak a hiányosságaikkal szemben. Utóbbiak közé tartozik a hatótávolság és az akkumulátor töltési sebessége. Ha a teherszállítást nézzük, akkor nem az e-autók hatótávolsága a problematikus, hanem a sofőrök számára kötelező szünetekre felhasznált idő. Ehhez társul még a másik idővel kapcsolatos kérdés, a töltési sebesség. Nem számít, hogy milyen gyors (nagy teljesítményű) töltőállomásokat építünk az autópályák pihenőhelyein, a problémát ez nem oldja meg.

Elektromos kamionok vs. megvalósítás

Végezzünk néhány alapvető számítást. Ha az autópályán vezetéssel töltött minimális időnek 4,5 órát veszünk, akkor egy teherautónak legalább 675 kWh kapacitású akkumulátorral kellene rendelkeznie. Ahhoz, hogy a teherautó a kötelező 45 perces szünet utáni továbbhaladás előtt feltöltődhessen, körülbelül 1000 kW teljesítményű töltőállomásra lenne szükség. A távolsági szállításhoz azonban olyan közúti vontatókra is szükség van, amelyek akár 10 órán át is képesek egyhuzamban mintegy 800 km-t megtenni. Ez körülbelül 1500 kWh kapacitású akkumulátorokat és legalább 1350 kW töltési teljesítményt feltételez a két műszak közötti feltöltéshez. Ezt meg kell szoroznunk a több száz teherautóval, amelyek az autópálya pihenőhelyén parkolhatnak. A legnagyobb autópálya-pihenőkben egyébként akár 400 teherautó is állhat éjszakánként. A töltési sebességtől függetlenül, minden ilyen pihenőhelyen egy kis erőművet kellene működtetni az energiaigény kielégítéséhez. Az elektromobilitás ezért inkább a rövid távú áruszállítás igényeinek felel meg.

Tankoljon menet közben és vezessen tovább

Az ilyen számítások fényében nem meglepő, hogy a távolsági teherautózás az elektromobilitáson kívül más lehetőségeket is vizsgál, és első sorban a hidrogén felé fordul. Érdemes megjegyezni, hogy a hidrogén és az elektromos meghajtás szorosan összefügg. A hidrogén nem ég el a motorban, hanem az üzemanyagcellában levegővel reagál, és így villamos energiát (és melléktermékként tiszta vizet) termel. Tehát a hidrogénüzemű járműveket is elektromos motorok hajtják. Azonban még a hidrogénautók sem nélkülözhetik az akkumulátorokat, amelyek tartalékként szolgálnak olyan helyzetekben, amikor az üzemanyagcella nem tud elegendő energiát biztosítani, például amikor a megrakott közúti szerelvény meredek emelkedőt küzd le.

Az összes nagy tehergépkocsi-gyártó részt vesz a hidrogénüzemű közúti vontatók fejlesztésében, mivel ezek működési módja gyakorlatilag megegyezik a dízelüzemű járművekével. A tartályokban lévő hidrogén nyomásától függően egy hidrogénnel működő teherautó 400-800 km-t tud megtenni, miközben a hidrogén feltöltése nem tart tovább, mint a gázolajé. A cseppfolyósított hidrogéntartályokkal felszerelt közúti szerelvények elméleti hatótávolsága akár 1000 km is lehet.

A hidrogén töltőállomások hiánya

A hidrogénhajtás teherszállításban történő fejlesztésének legnagyobb akadálya a töltőinfrastruktúra elégtelensége. A magas tárolási nyomás, valamint a hidrogén természetes tulajdonságai megnehezítik a hidrogén kezelését. Az összes vegyi anyag közül a hidrogénnek van a legkisebb sűrűsége, és molekulái olyan kicsik, hogy áthatolnak azokon a csővezeték-tömítéseken, amelyek egyébként biztonságosan használhatók például földgáz esetében.

A legfejlettebb hidrogéntöltő infrastruktúra jelenleg Délkelet-Ázsiában található, de Európában is mintegy 200 töltőállomás található szétszórva, főként Németországban és Franciaországban. Hazánk első – és eddig egyetlen – hidrogén-töltőállomását 2021 tavaszán adták át Budapesten. Ugyanakkor a Jedlik Ányos Terv 2.0.-ra keresztelt, 2019-ben publikált hazai elektromobilitási stratégia jelentős hangsúlyt fektet a hidrogén közlekedésben és való felhasználására. A hidrogén tehát a jövő üzemanyaga lehet.

 a39c98e3-0cbc-6b92-5fe7-16be2a5d9292.jpg

Szerző: Roy van Son, az Eurowag alternatív üzemanyagokért felelős vezetője

A digitális szolgáltatások időt és pénzt takarítanak meg a fuvarozóknak

Az elmúlt néhány évben a technológia és a pénzügyi szolgáltatások egyre inkább összeolvadtak. Egy új iparág alakult ki, a fintech, amely egyesíti a két világ legjobb tulajdonságait. A minden iparágat elkerülhetetlenül érintő digitális átalakulás egyik hatása a pénzügyi szolgáltatások és a modern technológiák egyesülése. Ennek eredményeképpen a pénzügyi szolgáltatásokban már nem kizárólag a bankok és más pénzintézetek vesznek csak részt, hanem a korábban tisztán technológiai vállalatok is egyre inkább betörnek a piacra.

cecebe68-9b80-a7c6-b0f8-859c26f789db.jpg

A fintech erős technológiai háttere lehetővé teszi e vállalatok számára a gyorsabb innovációt, és azt, hogy jobban ki tudják használni a más digitális szolgáltatásokkal való integráció lehetőségét. További előny, hogy egyetlen szolgáltatótól származó integrált megoldásba több szolgáltatást is be lehet vonni. A fintech vállalatok, mint például az Eurowag, gyakran egy adott szegmensre összpontosítanak, ahol átfogó megoldásokat és szolgáltatásokat kínálnak. A közúti fuvarozásban ilyenek például a telematikai szolgáltatások, az üzemanyagkártyák, az európai útdíjszámlázás, az üzemeltetési tevékenységek finanszírozása, a biztosítás és a valutaváltás. Mindezt egyetlen szolgáltató egyetlen ajánlatába lehet egyesíteni, amely mind a technológiát, mind a kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokat biztosítja.

Közúti szállítás a digitalizáció útján

A közúti szállítás számos lehetőséget kínál a digitalizáció és a fintech szolgáltatások számára. A technológiák kulcsszerepet játszanak például a teherautók útvonalának optimalizálásában a költségek minimalizálása érdekében vagy a valós idejű telematikai adatgyűjtésben és azok továbbításában a fuvarozó irányítóközpontjába. A pénzügyi szolgáltatások megjelennek a töltőállomásokon. A járművezető a navigációs kijelzőn láthatja a különböző töltőállomások üzemanyagárait. A fizetés történhet üzemanyagkártyával vagy automatikusan egy fedélzeti fizetési rendszer segítségével. A készpénz nélküli fizetés nem csak gyorsabb, hanem biztonságosabb is, és kevesebb teret enged az esetleges csalásoknak. A fintech cégek feladata ilyen esetekben az, hogy Európa-szerte összekapcsolják a fizetési megoldást az üzemanyag-értékesítő rendszerekkel, hogy a fuvarozó egyetlen számlát kapjon az összes teherautójáról. A fizetési szolgáltató által végzett komplex integráció előnyei jelentős hozzáadott értéket jelentenek a fuvarozó számára a szokásos üzemanyagkártya-rendszerekhez képest.

Egy pénzügyi szolgáltatási képességekkel rendelkező technológiai megoldásszolgáltató azonban ennél még sokkal többet tud tenni a fuvarozókért. Tipikusan ilyen az útdíjelszámolás. Európa-szerte több tucat útdíjrendszer létezik, amelyek a helyi szabályozásokban (azaz az útdíjfizetésre kötelezett járművek és utak típusai), a rendszerekben és technológiákban (leggyakrabban mikrohullámú vagy műholdas), valamint a különböző útdíjszámítási és fizetési módszerekben is különböznek. A 2004/52/EK irányelvnek köszönhetően azonban új megoldások jelentek meg, amelyek létrehozzák az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatást (EETS), és ennek köszönhetően az úthasználóknak csak egyetlen fedélzeti berendezésre és egy szolgáltatóval kötött szerződésre lesz szükségük ahhoz, hogy több európai országban is fizethessenek útdíjat. Az EETS-szolgáltató gondoskodik a fizetés elszámolásáról az összes érintett útdíjrendszer-üzemeltetőnél, a fuvarozó pedig a tényleges útvonaltól függetlenül egyetlen számlát kap a teljes útvonalra vonatkozóan.

A technológián túl

A technológiai szolgáltatók még egy lépéssel tovább mehetnek, és olyan szolgáltatásokat kínálhatnak, amelyeket a fuvarozók általában a bankoktól vennének igénybe. Ezek közé tartozhat a működési tevékenységek finanszírozása és a pénzforgalom kezelése egy faktoring szolgáltatással, amelyben a rövid lejáratú követelések - jellemzően számlák - megvásárlásával nyújtanak rövid lejáratú kölcsönöket. Ezen szolgáltatások digitális ökoszisztémába való integrálásával a kis fuvarozók is ugyanolyan kényelmet és feltételeket élvezhetnek a rövid távú finanszírozás terén, mint a piac legnagyobb szereplői.

Egy egyedi biztosítási kötvénnyel kiiktatható a minden egyes járműhöz és árufuvarozási szerződéshez kapcsolódó adminisztratív teher. A fuvarozó információs rendszerében lévő, a járművekre és szerződésekre vonatkozó adatok felhasználásával automatizálható a gépjármű-felelősségbiztosítás kiszámítása és kifizetése az egyes országokban az adott rakománytípusra vonatkozó feltételek szerint. A fintech-szolgáltató a rendelkezésre álló adatok alapján mindig az optimális biztosítást köti meg a fuvarozó számára.

A fuvarozók egyetlen pénzügyi szolgáltatási és üzemeltetési rendszeren belül a nemzetközi fuvarozás számláinak kifizetéséhez szükséges valutaváltás kellemetlen problémáját is megoldhatják. Egy naprakész árfolyam-táblázatban könnyedén kiválaszthatják a kívánt pénznemet, és fizetés előtt átválthatják a szükséges összeget. Így felszámolható az árfolyamkülönbségekből adódó bizonytalanság, valamint a több pénznem átváltásából fakadó bonyodalom.

A technológia és a pénzügyek közös jövője a teherszállításban

A banki szolgáltatások jóval előrébb járnak a digitalizációban, mint a teherszállítás. Azonban míg a bankok aligha fognak arra törekedni, hogy a telematikai és egyéb szállítással kapcsolatos funkciókat integrálják a rendszereikbe, addig a teherszállítás-irányítási és -optimalizálási megoldások szolgáltatói kétségtelenül a pénzügyi szolgáltatások integrálására fognak összpontosítani a saját rendszereiknél. A telematika, az üzemanyag-fizetés, az útdíj, a finanszírozás, a biztosítás és más pénzügyi szolgáltatások egyetlen portálba történő integrálása havonta több tucatnyi munkaórától kímélheti meg a fuvarozókat. A kiterjedt ökoszisztémának köszönhetően a mindössze néhány teherautóval rendelkező kis fuvarozók is ugyanolyan szintű szolgáltatásokat élvezhetnek, mint a legnagyobb logisztikai vállalatok. A szállítási megoldások ökoszisztémája pedig minden bizonnyal tovább bővül majd, ahogy az útdíjrendszerek, a töltőállomás-üzemeltetők és más szolgáltatók felismerik az együttműködés és az integráció szükségességét.

Szerző: Jakub Malý, alelnök, fizetések és pénzügyi szolgáltatások, Eurowag

Az otthon töltött nyári szünet a raklapos szállítmányozásban is éreztette a hatását

A járvány miatt egyre több barkács- és kerti eszköz, illetve építőanyag kerül raklapra

Michael Sterk, a Palletways Group kereskedelmi vezetője szerint a raklapokon szállított növények, kerti berendezések és barkácsáruk forgalmának növekedése várhatóan folytatódik az év hátralévő részében és a jövő évben is. Ennek oka, hogy a családok otthonfelújítási projekteket hajtanak végre és több időt töltenek odahaza, a nemzetközi utazásokkal kapcsolatos bizonytalanság pedig továbbra is fennáll.

Miközben az új adatok szerint a világjárvány idején fellendült az online áruházak indítása, és a legnépszerűbbek között a háztartási és kertészeti üzletek voltak[1] , a Palletways Group, Európa legnagyobb és leggyorsabban növekvő raklapos expressz fuvarozási hálózata, amely a dél-afrikai tőzsdén jegyzett Imperial Logistics (Imperial) része, az év eleje óta az európai csomópontjain keresztül érkező termékek tekintetében is változást tapasztalt.

A kerti és barkácsoláseszközök, illetve bútoripari termékek szállítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Palletways B2C szállítmányai mintegy 30 százalékkal nőttek, és az olyan termékek, mint például a jacuzzi a Palletways Csoport által szállított legnépszerűbb termékek közé kerültek, ami első sorban az otthon töltött idő növekedésének köszönhető.

 70bcfadb-89d0-3073-0eec-3c6c5864087b.jpg

 

Sterk hozzátette: „Az efféle szezonális termékeket jellemzően a tavasz kezdetétől kezdjük szállítani, amikor az otthontulajdonosok gondolatai hagyományosan a lakásfelújítási projektek felé fordulnak. Idén azonban már jóval korábban észrevettünk egy kiugrást, amit több dolognak tulajdonítunk. Sokan kezdtek kertészkedni, a korábbinál többen fogtak házfelújítási projektekbe, és sokan jóval több időt töltenek a kertjükben vagy a ház körüli munkákkal.”

„Európai hálózataink a Palletwaysonline-on keresztül szállított termékek, köztük homok, sóder és kavics, valamint kerti díszítőelemek jelentős volumennövekedésről számoltak be az előző évhez képest. Csapataink kivételesen keményen dolgoztak, hogy biztosítsák ezeknek a szezonális cikkeknek a megbízható szállítását" – tette hozzá a kereskedelmi vezető. 

Balatonyi Balázs, a Palletways magyarországi hálózatának érékesítési vezetője a hazai folyamatokkal kapcsolatban kiemelte: „A lezárások kezdetekor egyik pillanatról a másikra közel duplájára ugrott a szállítás volumene nálunk. Az utóbbi időben egyre jelentősebb szegmenst jelent nálunk is a házhozszállítás. Ennek fontos részét jelenti az építőipari termékek szállítása. Úgy látjuk, ennek oka részben a pandémia, részben pedig a magyarországi lakásfelújítási program.” 

A Palletways a közelmúltban indította el az iparág első raklapos áruszállítási szolgáltatását, amely kifejezetten a házhozszállításhoz készült. Az új Pallets to Consumers (P2C) szolgáltatást olyan vállalatok számára fejlesztették, amelyek közvetlenül a végfelhasználóknak értékesítenek, és megbízható szállítási partnerre van szükségük, hogy termékük célba érjen. 

„Sok éven át teljesítettük a vállalkozások szállítási igényeit a barkácsfelszerelésektől kezdve a kerti kellékekig és az otthoni kiegészítőkig. Kidolgozott folyamatokkal és páratlan szolgáltatási precizitással rendelkezünk annak érdekében, hogy a megbízható, hozzáértő partnert kereső kiskereskedők a P2C segítségével mostantól biztonságosan szállíthassák a termékeket az ügyfelek otthonába" - mondta Sterk.

 

További információk a www.palletways.com oldalon

 

[1] https://www.thisismoney.co.uk/money/bills/article-9810105/Surge-pandemic-start-ups-lead-237-rise-small-firms-setting-up.html

 

Jön az egységes európai útdíjbeszedési rendszer

Az EETS jelentősen csökkenti majd a fuvarozók terheit

Az árukat szállító teherautók útja gyakran több országon is áthalad, mielőtt elérik a címzettet. Azonban mindegyik ország saját szabályozást alkalmaz az útdíjbeszedésre és arra, hogy az egyes útdíjak milyen típusú járművekre vonatkoznak. Ehhez társulnak még a különböző útdíjszámítási és fizetési módok, amelyek összességében több tucat, különböző szolgáltató által nyújtott tehergépjármű-útdíjmegoldást eredményeznek. Ezek az útdíjbeszedésre vonatkozó eltérő nemzeti jogszabályok jelenleg komoly kihívást jelentenek a fuvarozók számára. Az EETS (European Electronic Toll Service) bevezetésével azonban ez megváltozik és létrejön az egységes elektronikus fizetési lehetőség az útdíjszedés résztvevői között.

A tehergépkocsikban gyakran több fedélzeti egység (OBU) is található a szélvédő mögött, hogy rögzítsék a megtett kilométereket, és annak megfelelően számítsák ki az útdíjat. A fuvarozóvállalatok ennek megfelelően többféle útdíjszámlát is kapnak, és ez tovább nehezíti a közúti teherfuvarozás költségszámítását. További bonyodalmat okoz, ha a sofőr a határátlépésnél elfelejti bekapcsolni a megfelelő fedélzeti egységet.

EETS - az egységes európai útdíjrendszer

Az Unió az európai útdíjrendszerek közötti eltérések felszámolására 2004-ben fogadta el az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatásról (EETS) szóló irányelvet. Az EETS feladata az európai útdíjrendszerek közötti interoperabilitás biztosítása, hogy a tehergépjárműveknek csak egyetlen fedélzeti egységet kelljen használniuk a több országon átívelő útjaik során. „Az EETS-sel való útdíjfizetés sokkal egyszerűbbé teszi a fuvarozók életét. Ahelyett, hogy minden uniós országhoz külön OBU-t kéne magukkal vinniük, és országonként fizetni az útdíjat, elég lesz egy szolgáltatóval előfizetői szerződést kötniük. Tőle kapják majd az egész Európára érvényes OBU-t, és a szolgáltató rendezi majd az egyes útdíjrendszer-üzemeltetők felé az esedékes díjakat. A fuvarozó a konkrét útvonaltól függetlenül egyetlen számlát kap majd a teljes útra” - magyarázta Christoph von Krockow, az Eurowag útdíjazási üzletágának igazgatója.

Ha a fuvarozók a mindennapi működéshez használják az EETS-t, azzal gördülékenyebb lesz a forgalom, lecsökken a határátlépéshez szükséges idő, és a sofőrök teljes mértékben megelőzhetik az aktív OBU hiánya miatt kirótt bírságokat. Az EETS szolgáltatók további hasznos funkciókkal is bővíthetik majd az általuk biztosított OBU-kat. Az Eurowag EVA rendszere az útdíjfizetéseken túl képes lesz csökkenteni a szállítmányozási flotta költségeit, javítani az ellátási láncot és növelni a biztonságot. A rendszer flottakezelési megoldásai valós időben követik nyomon a teljes flottát, csökkentik az üzemanyagköltséget, optimális útvonalon navigálják a tehergépjárműveket, illetve felügyelik a sofőrök munkaidejét, a tervezett karbantartásokat és a sofőrök viselkedését.

Jön az EETS, Nyugat-Európa már készen áll

A legtöbb nyugat-európai ország felkészült az elektronikus útdíjrendszerek interoperabilitására. A keleti országok is sorra vezetik be az EETS-t: Bulgária készen áll, és hamarosan Magyarország is csatlakozik a klubhoz. A Cseh Köztársaságban várhatóan jövő évtől válik lehetségessé az EETS-alapú útdijfizetések használata útdíjfizetési szolgáltatókon keresztül.

Egy jól működő európai útdíjbeszedési rendszer vélhetően további előnyöket is tartogat a jövőre nézve. Ezek közé tartozik az útdíj további útszakaszokra vonatkozó egyszerűbb bevezetése, valamint az időpont szerinti eltérő díjszabás kialakítása, amellyel Európa-szerte javítani lehet a forgalmat és optimalizálhatóvá válik a tehergépjárművek közlekedése.

 

50999319604_6fa03f500d_c.jpg

süti beállítások módosítása